Orbán veje és tanácsadója váratlanul egy közös cégben találták magukat
Tiborcz István és Nagy Márton közösen dolgozhatnak a Diófa Alapkezelő felvirágoztatásán.
Tiborcz István és Nagy Márton közösen dolgozhatnak a Diófa Alapkezelő felvirágoztatásán.
Az ár-bér spirál kialakulásának megakadályozása a fő feladat 2022-ben Nagy Márton szerint – ezzel kapcsolatban kérdés, a kormány a választások után hogyan tervezi sokkok nélkül felengedni a féket az árstoppolt termékeken, főleg az üzemanyagokon. Nagy Márton szerint a gazdaságnak támogatott hitelekre lesz szüksége – ám a jegybank épp szigorít, a kormány pedig kiköltekezik és hiányt csökkentene.
Nagy Márton úgy számol, hogy a kormány összes hatósági árazása együtt nagyjából 2–2,5 százalékponttal fogja majd vissza a pénzromlást.
Legfeljebb két évig tartható az az állapot, hogy a kormány és az MNB politikája nem egy irányba tart – mondta Nagy Márton miniszterelnöki főtanácsadó, a jegybank volt alelnöke. Szerinte a kormány annyi pénzt tesz bele a gazdaságba a következő fél évben, hogy emiatt sokkal nagyobb lehet a növekedés, mint amit a szakértők várnak, az infláció viszont tovább maradhat magas.
Parragh László kamarai elnök - aki számos más nem feltétlenül posztjához illő témában is megnyilvánult - és Matolcsy korábbi beosztottja, Nagy Márton is odaszúrt a jegybankelnöknek. A kormány meghosszabbította a hitelmoratóriumot, az építőanyagpiac megnyugodott. Kiderült, hogy a házasulandók zöme az állami pénzért teszi, a turkálókkal nem fogjuk megmenteni a bolygót és hogy rekordot döntött a belföldi turizmus a nyáron. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
A jegybanktól máig ismeretlen okokból a miniszterelnök mellé igazolt Nagy Márton szerint a magas infláció az ára a gyors gazdasági kilábalásnak és az alacsony munkanélküliségnek. A gazdaságpolitika irányítása egy kézben van: Orbán Viktor kezében.
Nagy Márton szerint több mint 500 ezren lehetnek érintettek.
A hazai bányákból kitermelt és feldolgozott kavics, sóder és homok árrobbanása nem magyarázható a világpiacon tapasztalt vasipari és faáruk áremelkedésével - magyarázta a Magyar Nemzetben Nagy Márton, aki szerint a pénteken felsoroltakon kívül más termékekre is kivethetnek extraprofitadót.
Ha mindkét szülő dolgozik, akár 1,6 millió forintot is visszakaphatnak. Mindezt a választás előtt.
Politikailag megbízható emberekkel erősítik a Mol felügyelőbizottságát. A cég vezetői eddig is tűzközelben voltak, ami a kormányzati kapcsolatokat illeti.
Nagy Márton, Dorkota Lajos és Kaderják Péter mennek a magyar olajmultihoz.
Nagy Márton utódját ma nevezték ki a jegybanknál, ő pedig fontos megbízást kapott.
Orbán Viktor a szakembert javasolja az államfőnek.
Bizalomvesztés, esetleg csak "elvitte a balhét" - ezeket az okokat feltételezi források alapján az Index az MNB-alelnök hirtelen távozása mögött. Nagy Márton egyik napról a másikra, 18 év után hagyta ott a jegybankot.
Nagy Márton "más fontos vezetői megbízatás" miatt távozik a Magyar Nemzeti Bank alelnöki posztjáról.
A cégek 40 százalékának hitel kell, hogy béreket adjon, a vállalatok közel tizede már most fizetésképtelen.
Senki sem tudja, mit hoz a válság, a jegybank sem. Korlátlan összegben kedvezményes hitelt adnak a bankoknak és immár nem kell pénzt parkoltatniuk az MNB-nél – így a jegybank legalábbis aktuálisan leveszi a vállukról a hitelmoratórium terhét, lesz szabad forrásuk pörgetni a gazdaságot.
Két sokk egy hétre kicsit sok. Előbb a forint árfolyama állított be újabb mélységi rekordot az euróval szemben, majd a januári inflációs adat volt meghökkentően magas. A jegybank szerint mindez csak átmeneti jelenség.
Távolabb került a forintárfolyam a 340-es szinttől, miután a jegybank alelnöke megígérte, mindent megtesznek, hogy csökkenjen az infláció.